Minden igyekezetm ellenére elment. A gép felszállt Vele, és én az irodából követtem a radaron. Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy rendben leszálltak, smst is kaptam Tőle. Csak kettőt kell aludni nélküle. Az első napon a Magyar-Portugál meccs volt, így az este jó hamar el is telt, hajnalban kerültem ágyba, Folyamatosan írt, hogy minden milyen fasza, és küldte a videókat a prezentációkról. Sínen votunk, hisz tudtuk, hogy egy szebb jövő felé haladunk. Hát az a jövő mára már totálisan szertefoszlott. Az a szomorú, hogy az ember egy tettével porig tud mindent rombolni. Nem marad tisztán, épen az sem ami előtte az volt. Legjobban ezt sajnálom. Ugyanis a második este már nem sikerült ennyire jól. Főhősünk az ünnepélyen beborozott, és a Facebook mély bugyraiba vettette magát. Olyat írt le egy lánynak amivel megsemmisítette az együtt eltöltött 6 évet, a felépített jelenünket és az elképzelt jövőnket. ,,Reni! Én 8 éve Rád várok." Ez a két mondat örökre megpecsételte sorsunkat, és gyilkos öleléséből már sosem fog elengedni Minket, akik már csak Ő meg Én vagyunk. Külön-külön.

Ülök az ágyon és zokogok, körülöttem jönnek, mennek az emberek, hirtelen egy 20 év körüli srác lehuppan mellém az ágyra. Anyaaaaaa (igen 20 éves!) ez jó lesz, vigyük. Feleszmélek, hálás vagyok, hogy a 20 éves ismeretlen kirángat a dilemmámból, mert helyette döbbentem figyelem, hogy egy mai 20 évesnek még mindig az anyja veszi az ágyát. De hát persze hiszen 20 éves és még vagy 1 év az érettségiig, mert alapból évvesztes, meg még 1 évet tartották az oviban, 9. helyett 0. évfolyam ahol orrba szájba csak nyelvet tanulnak...és akkor helyben is vagyunk.

Na szóval, magamat sem értem. Most mi az Istenért hisztizek, hiszen csak 3 nap? Nem lehetek ilyen hárpia aki nem engedi sehova az emberét. Ráadásul nekünk semmibe kerül, utazhat életében először repülőn...de még is...annyira rossz érzésem van ezzel az utazással kapcsolatban, de hogy mondjam ezt el neki? És vajon hol lehet most? Utoljára az étkezőknél láttam, lehet már jól itt hagyta a hisztis barátnőjét. Pff...mert azt hiszi ez egy kis hiszti. Pedig ha tudná...

Utólag már minden világos. Ha ide nem megy el, nem borozik be az ünnepségen, nem facebookozik, és nem kezd el csetelni egy rég nem látott ismerőssel. Na de könyörgöm, akkor az ember ne engedje el a párját felügyelet nélkül sehova? Lényeg, hogy nekem beigazolódott a rossz érzésem. Hát nem volt hiába a ,,hiszti". Bár hiába lett volna. 

De nyert a józan ész, a repülő felszállt Vele és egyúttal a mi boldogságunkkal örökre. Attól kezdve változott meg csak igazán minden. Az a repülőút tönkretette 6 év munkáját, terveit, álmait, egy lánykérést, és elmosott egy örök érzést, ami már sosem fog visszatérni.

"Óh én azt kívánom, hogy inkább csak lefeküdjön mással, mint, hogy szerelmes is legyen."- Vetettem oda hetykén az ebédszünetben a lányoknak. Tavasz volt ekkor, még a csapból is hormonok folytak. Szakításokkal és összejövésekkel volt tele a facebook. Ekkor még nem tudhattuk, de egy lány is pont ez időtájt szakított a barátjával akivel 2 évet volt együtt. De ma már tudjuk, hogy ez a szakítás befolyásolta egész eddigi és ezutáni életünket. Felforgatott mindent, és átírta a szabályokat, megsemmisítve az ígéreteinket, önbecsülésünket. A Mi innentől, csak Én és Ő lett.

Kívántam, hát megadatott....jaaaa nem neeeem az amit kivántam. Nézd meg a mondat első felét benne van, hogy lefeküdjön mással? Benne. Megtörtént? Meg. Többször is. És a második fele a mondatnak: szerelmes is legyen. Mondanom sem kell, ez is megtörtént. Amit kimondasz azzal teremtesz. Abban a pillanatban, hogy ezt kimondtam elképzeltem. Abban a pillanatban, hogy elképzeltem megteremtettem, és csupán csak 3 hónapot váratott magára a dolog...

Ha visszanézem a történéseket, minden egyes tettemmel és mozdulatommal rásegítettem a történésekre. Bár nem volt tudatos, de nem is kontrolláltam a cselekvéseim. Pont akkor nem, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá.

Nem. Ne gondolja senki, hogy magamat hibáztatom a történtekért. Természetesen nagyon is tisztában vagyok ki baszta el, De igen is muszáj az önvizsgálat. 

Ülök a földön és csak azt hajtogatom, hogy megcsal. Rám szól erőteljesen egy hang, hogy azonnal álljak fel a földről és szedjem össze magam. Elvégre ez egy Lánybúcsú, ide nem valóak ilyen témák, mint a megcsalás. Oké, oké jogos. De hol a menyasszony? A menyasszony már haza ment válaszolja egy hang. Hmm, akkor ez jó buli lehetett, még mindenki itt, kivéve a menyasszonyt :-D. Hol vagyunk? Ferenciek tere. Hmm de ismerős ez a hang. Ó és már látok is, drága nővérem, talán még soha nem is volt velem ilyen szigorú. Haza visz hozzájuk. Tovább sírok, taxis is meghallgatja a sztorim. Óh hány ilyet hallhatott már szegény éjszakai szállító. Sablonos és unalmas. Van egy pasim, aki szerintem megcsal. Hajtogatom ezt már-már öntudatlan állapotban. A maligán fokom nem kevés, szebben fogalmaza ha rá lehelnék egy égő gyufaszálra felgyújtanám a taxit. No de ilyet nem teszünk. Elvégre ez egy Lánybúcsú (volt). Beérkezés a lakásba, hányás. Fogmosás eszköz hiányában elmarad. Zuhanás az öntudatlanságba. Alvás. Álmok nélkül.

Egy tanfolyamon ülök, amin 1 nap alatt többet tanulok, mint a fősuli 3,5 éve alatt. De hirtelen belémhasít a fájdalom...úhhh...és még egyszer újra, már-már a szemeimmel kérlelem az előadót, hogy ne, neeee mondja ki többet ezt a szót. És jajj megint. Kezdek szédülni...nagy levegő Anna, nagy levegő, itt egy kis víz idd meg. A gyomromból indult a fájdalom, de már a fejem sajog, mint ha lebasztak volna egy órási pofont, és a fejem nekicsapódott volna a falnak.Oké vége a topicnak, felsóhajtok. Lassan az előadásnak is vége, gyorsan kézbe veszem az oklevelem és rohanok ki a teremből. A lépcsőn már rohanok, minél előbb ki akarok érni a LEVEGŐre. Kiérek, gyorsan be az első kis utcába és feltör a zokogás. Nekidőlök a falnak, egy bácsi mellettem sziszegi a fogai(?) között, hogy azért mert szombat van még nem kell este 6-kor már ilyen állapotban lenni...óh Te jóember bár azért lennék ilyen állapotban, mert már rottyon lennék a piától...de nem ez a dolog ami kiütött, egy másik fajta szenvedélynek köszönhető, amit még csak nem is én ,,fogyasztottam".

Megcsaltak. Még leírni is borzasztóan nehéz. De nem is akárhogy. 2 hónapon keresztül, intenzíven, minden egyes pillanatban. Micsoda? Hogy hogy nem vettem észre? Nyilván mert egy hülye picsa vagyok? Vagy inkább dehogynem észre vettem, csak nem akartam róla tudomást venni? Születnek meg úgy babák, hogy az anya majdnem végig vagy az 1-2 trimeszterben menstruál. Csúnya dolog ehhez hasonlítani, de hasonló ami történt.

De miért sírok most itt az utcán, amikor ennek több, mint 2 hónapja már? Hiszen az oktató csak példálózott azzal, hogy ,,megcsalás", vagy hogy ,,a Pista csalja a Gizit", még is, mintha kést vágott volna a gyomromba.

Stigma. Jut eszembe a szó, agytekervényeim eldugott zugáról. Jesszus mi is az? ÉS akkor ez a bélyeg már örökre rám sült? Vajon én örökre egy megcsalt nő maradok? Függetlenül attól, hogy azzal élem le az életem aki ezt megtette velem, vagy egy másik úriemberrel? Ha le lehet ezt mosni magamról, hogyan??? Ezért. Ezért sírok. Ha 3 hónappal ezelőtt veszek részt ezen a tanfolyamon, csak félszegen mosolygok Gizin. Most meg paff, kis híjján elájulok. Oké. De mi lesz ha valaki 5 év múlva mondja majd ki a jelenlétemben ezt a félelmetes, tragikus szót? 5 év múlva is ez lesz?

Nem érdekelnek a közhelyek, meg a statisztikai adatok, hogyaszondja minden 2. nőt megcsalnak. Ki a faszom akar lenni 2.? Meg, hogy mindenen túl lehet lenni, meg a dobd ki a rohadékot. Kit érdekel, most ez az ember aki ezt tette? Én érdeklem magam, hogy, hogy fogjam meg a saját kezem, és húzzam ki ebből a szarból magam úgy, hogy 5 év múlva még csak a hajam szála se rezzenjen ha valaki kimondja azt a szót...