Ülök az ágyon és zokogok, körülöttem jönnek, mennek az emberek, hirtelen egy 20 év körüli srác lehuppan mellém az ágyra. Anyaaaaaa (igen 20 éves!) ez jó lesz, vigyük. Feleszmélek, hálás vagyok, hogy a 20 éves ismeretlen kirángat a dilemmámból, mert helyette döbbentem figyelem, hogy egy mai 20 évesnek még mindig az anyja veszi az ágyát. De hát persze hiszen 20 éves és még vagy 1 év az érettségiig, mert alapból évvesztes, meg még 1 évet tartották az oviban, 9. helyett 0. évfolyam ahol orrba szájba csak nyelvet tanulnak...és akkor helyben is vagyunk.

Na szóval, magamat sem értem. Most mi az Istenért hisztizek, hiszen csak 3 nap? Nem lehetek ilyen hárpia aki nem engedi sehova az emberét. Ráadásul nekünk semmibe kerül, utazhat életében először repülőn...de még is...annyira rossz érzésem van ezzel az utazással kapcsolatban, de hogy mondjam ezt el neki? És vajon hol lehet most? Utoljára az étkezőknél láttam, lehet már jól itt hagyta a hisztis barátnőjét. Pff...mert azt hiszi ez egy kis hiszti. Pedig ha tudná...

Utólag már minden világos. Ha ide nem megy el, nem borozik be az ünnepségen, nem facebookozik, és nem kezd el csetelni egy rég nem látott ismerőssel. Na de könyörgöm, akkor az ember ne engedje el a párját felügyelet nélkül sehova? Lényeg, hogy nekem beigazolódott a rossz érzésem. Hát nem volt hiába a ,,hiszti". Bár hiába lett volna. 

De nyert a józan ész, a repülő felszállt Vele és egyúttal a mi boldogságunkkal örökre. Attól kezdve változott meg csak igazán minden. Az a repülőút tönkretette 6 év munkáját, terveit, álmait, egy lánykérést, és elmosott egy örök érzést, ami már sosem fog visszatérni.